ITT A magyar realitás**
300 milliárd eurós összkár mellett vannak felháborodva a büszke fideszesek, és még számon is kérnek
Ha 15 perc alatt beesik az ablakon 15 milliárd euró, akkor 5 óra internetezés alatt statisztikailag meglesz a 300 milliárd is – a Fidesz-kormány alatti kár “huszárvágásos” becslése szerint.
Egy viccesnek induló kísérlet, ami nem lett vicces
Az egész történet egy olyan egyszerű gondolattal indult, amely elsőre akár kocsmai hülyeségnek is tűnhetne. Mi lenne, ha nem oknyomozó újságíróként, nem nyomozóhatóságként, nem politikai aktivistaként közelítenénk a „mennyi kárt okozott az Orbán-rendszer” kérdéséhez, hanem úgy, ahogy ma Magyarországon milliók találkoznak a közélettel: Facebookon, görgetés közben?
2026. január 29-én, este 20:15 és 20:30 között – teljesen véletlenszerű időpontban – megálltunk. Nem kerestünk rá semmire. Nem követtünk célzott oldalakat. Egyszerűen csak néztük, mi jön szembe politikai tartalomként. Reels videók, rövid felszólalások, cikkajánlók, lakossági fórumrészletek. Az ország önmagát dobta fel a képernyőre.
Tizenöt perc. Hat tartalom. Hat ügy. És amikor a jegyzetelés végére értünk, hirtelen nem volt kedvünk nevetni.
Mit jelent az, hogy „kár”? – mielőtt bárki felháborodna
Fontos egy pillanatra megállni. Ez a cikk nem büntetőjogi vádirat. Nem mondja ki, hogy ki mikor mit lopott el jogi értelemben. Amit csinál, az sokkal prózaibb – és ezért veszélyesebb.
A „kár” itt pénzügyi–számviteli fogalom. Azt jelenti:
– indokolatlanul vállalt állami kötelezettség,
– piaci ár feletti költség,
– elmaradt állami bevétel,
– olyan beruházás, amely közgazdaságilag soha nem térül meg.
És a számvitel egyik legalapvetőbb elve szerint nem az számít, mikor fizetik ki, hanem mikor vállalták. Amikor egy kormány aláír egy szerződést, akkor keletkezik a kár – nem akkor, amikor majd tíz év múlva törlesztik.
Ezzel a szemmel néztük a Facebookot.
Tizenöt perc, hat ügy, 15 milliárd euró
A részletek szinte mellékesek, mert a minta ijesztően egységes.
Szembesültünk a magánnyugdíjpénztárak államosításával, amely nagyjából 3000 milliárd forintnyi vagyon eltüntetését jelenti a jövő nyugdíjasai elől. A pénz egyszer átfolyt a költségvetésen, de nem nyugdíjcélra ment el, hanem elpárolgott a napi túlélés és a politikai stabilitás oltárán.
Pár perccel később jött a Magyar Nemzeti Bank alapítványi története. Körülbelül 650 milliárd forintnyi közpénz, amely „elvesztette közpénz jellegét”, miközben ingatlanokban, befektetési struktúrákban és homályos alapítványi rendszerekben tűnt el. Jogilag kifinomult, erkölcsileg védhetetlen konstrukció.
Ezután a Budapest–Belgrád vasútvonal került szóba: egy 800-950 milliárd forintos beruházás, amelynek hivatalos megtérülése is száz év feletti. Közgazdasági értelemben ez azt jelenti: soha.
Majd a koncessziós autópályák: évi nagyjából százmilliárd forintos többletteher, évtizedekre bebetonozva. Nem egyszeri lopás, hanem folyamatos csöpögtetés. Mi csak tíz évet vettünk figyelembe a 35 évre aláírt koncesszió helyett ! Az 1000 milliárd Ft!
És végül – talán a legtanulságosabb módon – Dunakeszi Járműjavító, amely nem külön ügy, hanem ugyanannak az egyiptomi vasúti projektnek a magyarországi lenyomata.
Dunakeszi és Egyiptom: ugyanaz a történet, két helyszínen
Fontos tisztázni: a Dunakeszi Járműjavító és az egyiptomi vasúti kocsigyártási projekt ugyanannak a konstrukciónak két oldala. Egyetlen, 1,1 milliárd eurós OECD-finanszírozású üzletről beszélünk, amelyet a magyar Eximbank vitt a vállán, politikai utasításra.
Az orosz technológiai partner kilépése után a projekt szakmailag gyakorlatilag halott volt. Orosz fél nélkül nincs forgóváz, nincs tengely, nincs fékrendszer, nincs valódi know-how. Ennek ellenére a rendszer ment tovább, mintha mi sem történt volna. Osztalékot vettek ki egy veszteséges cégből, miközben már akkor látszott, hogy a szerződés nem tartható.
A Dunakeszi Járműjavító esetében eddig nagyjából 35 milliárd forintnyi közvetlen kár látszik:
– húszmilliárdos állami „visszavásárlás”,
– tízmilliárdos osztalékkivét,
– több tízmilliárdos beszállítói tartozás.
És ez még nem a vége. Az 1,1 milliárd eurós projekt teljes kockázata ott lebeg a magyar állam feje felett. Ez már nem múlt idő – ez folyamatban lévő ügy.
Dispomedicor: amikor nem asszisztálnak, hanem kivégeznek
Ha Dunakeszinél az állam (NRN Kft.) asszisztál, akkor a Dispomedicor Zrt. esetében végrehajtott.
Kelet-Európa egyik legnagyobb és legösszetettebb steril orvostechnikai gyára volt. Minden megvolt: épületek, gépek, technológia, szakemberek. A gamma-besugárzó üzem – amelynek létrejöttét az ENSZ támogatta – nemcsak vállalati, hanem nemzetgazdasági érték volt.
A közvetlen kár itt „csak” a nukleáris elven működő gamma besugárzó bezárása okán 25 millió euró. De a valódi veszteség az engedélyek elvesztése, a nemzetközi pozíciók elbukása, a tudás szétszóródása. A Nemzeti Reorganizációs és Nonprofit Kft. (NRN) nem hirdette meg pályázaton a besugárzó üzemet, nem mentette a menthetőt. Utasításra végzett a céggel.
És itt válik világossá a minta: ugyanaz az NRN Kft. jelenik meg Dunakeszinél és a Dispomedicornál is. Az egyik esetben kivégez, a másikban asszisztál. A döntés nem gazdasági, hanem politikai. A Dispomedicor Zrt-nél sincs még minden veszve!
Nem innováció, hanem iparág
És itt érünk el a történet egyik legfontosabb felismeréséhez. Amit látunk, nem magyar találmány. A Fidesz nem talált fel új lopási technikát. Nem volt szükség rá.
Ami történt, az a nemzetközi fehérgalléros bűnözés sztenderdjeinek alkalmazása egy ország ellen. Offshore struktúrák, alapítványi láncok, több joghatóságon átívelő pénzmozgások, ügyvédi irodák, banki compliance-kiskapuk. Ugyanaz, amit latin-amerikai diktátorok, afrikai kleptokraták, orosz oligarchák használnak.
A különbség csak annyi, hogy itt mindezt egy EU-tagállam hajtotta végre saját maga ellen.
És akkor csodálkozunk a 300 milliárd Eurón?
Ha tizenöt perc alatt, teljesen véletlenszerűen 15 milliárd eurónyi állami kár jön szembe, akkor matematikailag nem merész állítás, hanem józan becslés, hogy néhány óra tudatos böngészéssel összejön a 300 milliárd eurós nagyságrend.
Ez nem azt jelenti, hogy minden ügy bizonyított. Azt jelenti, hogy a rendszer ilyen léptékben működik.
És miközben erről beszélünk, vannak, akik felháborodnak. Büszke fideszesek, akik számon kérnek, sértődnek, relativizálnak. Mintha nem egy kiürített ország közepén állnánk, hanem egy sikeres vállalkozás sajtótájékoztatóján.
Zárás helyett egy józan mondat
A pénz nincs elveszve. Megvan. Jól le van papírozva. Alapítványokban, cégekben, jogi konstrukciókban él tovább. A visszaszerzés nem romantikus, nem gyors, és nem teljes. A szakértői becslések szerint még ideális esetben is legfeljebb ötven százalék hozható vissza.
De aki ma azt mondja, hogy „úgysem lehet semmit tenni”, az nem realista – hanem asszisztál.
És ebben az országban már túl sokan asszisztáltak.