4/3 és a magyar ellenzéki újságírás teljes csődje – elemző cikk
Van egy pont, ahol egy társadalomnak fel kell tennie magának a kellemetlen kérdést: hogyan történhetett meg mindez. Magyarország esetében ez a kérdés nem tegnap keletkezett, hanem legalább másfél évtizede itt kering a levegőben, válasz nélkül. Hogyan fordulhatott elő, hogy egy politikai közösség négyszer egymás után kétharmados felhatalmazást adott ugyanannak a hatalmi körnek, miközben az ország gazdasági, társadalmi és erkölcsi állapota folyamatosan romlott. A válasz keresésekor sokan reflexszerűen a propagandára, a médiatúlsúlyra, a kormányzati erőforrásokra mutatnak. Ezek létező tényezők, de nem magyarázatok. Legfeljebb háttérzajok. A valódi ok mélyebben van, és kényelmetlenebb annál, mint amit a közbeszéd hajlandó lenne elismerni.
A probléma ott kezdődik, hogy Magyarországon tizenhat éve alapvető félreértésben élünk Orbán Viktor személyét illetően. Orbánt politikusként kezelik. Rossz politikusként, autoriter vezetőként, korrupt államférfiként, de politikusként. Ez a kiindulópont azonban hamis. Orbán Viktor nem politikus, nem gazdasági szakember, nem ideológus. Orbán Viktor egy szimpla szélhámos. Nem politikai értelemben vett szélhámos, hanem a klasszikus, cirkuszi értelemben. Egy olyan ember, aki szerepeket játszik, identitásokat vált, hazugságokat ismétel, és a valóságot nem alakítani akarja, hanem elfedni. A politika számára nem cél, hanem díszlet. A nemzet, a szuverenitás, a kereszténység, Brüsszel, a migráció mind kellékek egy előadásban, amelynek egyetlen valódi célja van: a hatalom megtartása bármilyen áron.
Orbán nem rendszert épít, hanem átveréseket csomagol újra és újra. Nincs koherens gazdaságpolitika, nincs következetes ideológia, nincs hosszú távú nemzetstratégia. Van viszont folyamatos szerepjáték, amelyben mindig az aktuális közönséghez igazítja az arcát. Hol forradalmár, hol békegalamb, hol családapa, hol szabadságharcos. Ez nem politikai pragmatizmus, hanem szélhámosság. A politikai tér itt nem döntéshozatali tér, hanem színpad. És aki ezt nem ismeri fel, az eleve rossz kérdéseket tesz fel.
Ez az a pont, ahol az úgynevezett ellenzéki sajtó történelmi felelőssége megkerülhetetlenné válik. Nem az a fő bűnük, hogy félnek. Nem az, hogy óvatosak. Nem is az, hogy jogi kockázatokat mérlegelnek. A fő bűn az, hogy képtelenek voltak felismerni, mivel állnak szemben. Tizenhat éven keresztül politikusként kezelték azt, aki nem politikus. Korrupcióról beszéltek ott, ahol valójában átverés zajlott. Programokat kértek számon ott, ahol soha nem is volt program. Morális felháborodással próbálták helyettesíteni az elemzést, miközben a lényeg végig a szemük előtt volt.
Ehhez nem kellett volna különösebb bátorság, csak alapvető következtetéses gondolkodás. Ha valaki folyamatosan hazudik, ha minden identitása instrumentális, ha soha nem következetes, ha mindig csak az adott pillanat érdeke szerint beszél, akkor nem politikai vitapartner. Akkor szélhámos. Ez nem ideológiai állítás, hanem logikai következtetés. És ha ezt egy egész sajtóközeg nem képes levonni, akkor ott nem véleménykülönbségről, hanem intellektuális alkalmatlanságról beszélünk.
Ugyanez a vakság jelenik meg Lázár János esetében is, csak koncentráltabb, leplezetlenebb formában. Lázár nem önálló jelenség, hanem Orbán rendszerének egyik legtisztább terméke. Egy olyan ember, aki belenőtt ebbe a hatalmi logikába, és minden torzulását magán viseli. A balatonalmádi kijelentése, amelyben a fiatal romákat „erőforrásként” említi, és példaként a WC-takarítást hozza fel, nem egy elszólás. Nem kommunikációs hiba. Nem ügyetlen megfogalmazás. Ez egy ablak a személyiségére.
Az ellenzéki sajtó itt is ugyanazt a hibát követte el, mint Orbán esetében. Kiragadott mondatokon pörgött, morális felháborodást generált, roma–magyar tengelyen értelmezett, majd továbblépett. De nem vonta le az alapkövetkeztetést. Pedig a következtetés kíméletlenül egyszerű. Lázár János szemében nem csak a romák alantasak. Mindenki az, aki nem tartozik a belső körhöz. Minden nem fideszes magyar, minden kívülálló, mindenki, aki nem része a családi, politikai vagy gazdasági hálónak, csicska. A roma megszólalás nem kivétel, hanem minta. Nem botlás, hanem következmény.
Lázár személyisége nem érthető meg Orbán nélkül. Orbán az a figura, aki megtanította neki, hogy a hatalom nem szolgálat, hanem zsákmány. Hogy az ország nem közösség, hanem vadászterület. Hogy az emberek nem állampolgárok, hanem felhasználható eszközök. Lázár ebben nőtt fel, ebben gazdagodott meg, ebben torzult el végleg. És miközben a vagyonát érdemtelenül szerezte, miközben soha nem kellett valódi piaci teljesítményt nyújtania, elhitették vele, hogy ő erre méltó. Ez a torz önkép az, ami lehetővé teszi, hogy lenézzen mindenkit, aki nem tartozik közéjük.
A Mediaworks létezése ebben a történetben nem magyarázat, hanem adottság. Kormányközeli médiabirodalom mindig is volt, mindig is lesz. Négy kétharmados győzelemhez azonban nem elég a propaganda. Ahhoz kell egy ellenzéki sajtó is, amely nem érti, mit lát. Amely nem képes lebontani a hamis kereteket. Amely nem meri vagy nem tudja kimondani az alapigazságokat. Amely biztonságos témákban mozog, miközben elsiklik a lényeg felett.
Ezért nem lehet tovább azzal áltatni magunkat, hogy elég a kormányzati sajtót kritizálni. Egy demokratikus megújuláshoz az ellenzéki sajtót is le kell váltani. Nem megszüntetni, hanem meghaladni. Azokat a szerkesztőségeket, amelyek tizenhat év alatt sem ismerték fel, hogy nem politikai vitában vesznek részt, hanem egy szélhámos előadásának statisztái, fel kell váltania egy új, elemző, következtetéses, bátor gondolkodásnak.
Ez a cikk nem balhét akar. Nem személyes bosszút. Nem erkölcsi fölényt. Csak annyit mond ki, amit túl sokáig nem mert senki kimondani: amíg Orbánt politikusként kezeljük, amíg Lázárt elszólások szintjén elemezzük, és amíg az ellenzéki sajtó nem hajlandó szembenézni saját kudarcával, addig semmi nem fog változni. És ha ezt nem mondja ki a sajtó, akkor majd kimondják mások. Higgadtan, következetesen, elemzően. Mert itt nem véleményekről van szó, hanem logikáról. És a logika előbb-utóbb utoléri azokat is, akik évekig menekültek előle.